NYELVTANULÁS KÜLFÖLDÖN 20 229-7964, 20 574-5172

NYÁRI JUNIOR TÁBOR












Az egyik legnagyobb különbség a tanfolyamok között, hogy vannak felnőtteknek szóló tanfolyamok és vannak kifejezetten a fiatalabb közönségnek szervezett programok – ez utóbbiak jellemzően a nyári időszakban.

NYÁRI JUNIOR TÁBOR

A fiatalabb korosztálynak szervezik, 8-20 év közötti diákok részére az iskola szünetben, táboronként változó, hogy konkrétan hány éves diákokat fogadnak. Általában heti 20 tanóra idegennyelv oktatást tartalmaz, egyes helyeken akár intenzívebb óraszám is választható.  Közös jellemzőjük, hogy a nyelvi tanórák mellett rengeteg programot szerveznek a diákoknak, sportolási és közösségi programok, látványosságok meglátogatása, kirándulások. Általában több program lehetőség közül választhatnak a diákok, tehát nem egy kötött, fix program van, hanem egyéniségüknek megfelelőt tudnak választani (pl. a fiúk szívesen fociznak, a lányok lehet, hogy szívesebben választanak pl. egy kézműves foglalkozást délutánra). Folyamatos felügyelet van – az idősebb tinédzsereknek van lehetőség bizonyos helyszíneken önállóbb programot foglalni, ahol több szabad idejük van, amit maguknak oszthatnak be. Teljes ellátást tartalmazza a programdíj, illetve a repülőtérről a transzfert is megszervezi az iskola a diákok részére. Az elérhető elhelyezés helyszínenként változó lehet, de akár családi, akár kollégiumi elhelyezést is lehet találni. Mivel kifejezetten közkedveltek a nyári táborok, érdemes már év elején jelentkezni, a gyakorlottabb utazók tudják, hogy minél hamarabb jelentkeznek, annál jobb helyet tudnak választani. Ahogy fogynak a helyek tavasz felé, úgy szűkülnek a lehetőségek is – és bár minden évben vannak last minute jelentkezések, amiket intézünk, ilyenkor már jóval szűkebbek a lehetőségek, amikből választani lehet.

A junior táborokban nemzetközi csoportokban tanulnak a diákok, így kénytelenek idegennyelven kommunikálni a tábor ideje alatt – észrevétlenül fejlődik a nyelvtudásuk a szórakoztató programok alatt, ahogy az új barátokkal ismerkednek, már korán megtanulják használni a nyelvet, feloldódnak a gátlások és már fiatalon mernek megszólalni. Mivel még mindig viszonylag kevés magyar diák utazik ki, ezért jellemzően nincs magyar csoporttárs – ami szintén az idegen nyelv fejlődését segíti.

Legkedveltebb helyszíneink Máltán, Angliában és Amerikában vannak, de német és osztrák helyszínek közül is lehet válogatni. Bár jóval kisebb számú a jelentkező, más nyelvekből, tudunk segíteni francia, olasz vagy spanyol junior kurzus szervezésében is.

FONTOS: a helyszín választásnál fontos, hogy a kiutazási lehetőségeket is gondoljuk végig! Légitársaságonként változó, hogy hány éves kortól utazhat egyedül egy gyerek pl. Wizzairnél 14 év, de a Ryanairnél 16 év! Így vagy meg kell szervezni, hogy egy családtag kiutazzon a gyerekkel, vagy olyan légitársaságot kell választani, ahol foglalható kísérő gyermekünk mellé (pl. British Airways)



Kérd személyre szabott árajánlatunkat!